SATEL - CSP: új termékcsoport

2013. szeptember 18., 12:30 óra – a Windsor Konferenciaközpont (Jachranka) vendégek jönnek a CSP tűzjelző rendszer  a SATEL kínálatába való bevezetésére.
Maciej Domagalski (képzési szakértő) és Adam Macholl (Product Manager CSP) vezette bemutatásra több mint 60 személy érkezett, többi között a CSP rendszer jövő forgalmazói, integrátorok, a banki szektorban dolgozó biztonság szakértők, valamint szakmai sajtó képviselői is.
Pontosan 13 órakor kezdődött a formailag nagyon érdekes bemutató, melynek elején a CSP tűzjelző rendszer reális működése bemutatására került sor.
Az izgalmas bevezetés után kezdődött a bemutatás fő része

Az első részben többi között a SATEL történetének rövid összefoglalása, a cég több mint 20 éve meghatározott stratégián alapuló konszekvens tevékenysége, valamint végeredménynek tekintett, több mint 250 személyes, fejlett gépparkkal és több mint 300 elektronikus biztonsági dedikált készüléket tartalmazó kínálattal rendelkező, több mint 60 országba exportáló vállalkozás került bemutatásra. Technikailag fejlett, sokféle ingatlantípusban használható biztonsági készülékek keretében 20 éves tervezési és termelési tapasztalat alapja lett egy izgalmas kihívásnak, nevezetesen a SATEL márka új működési területre való bevezetése. Vendégeinknek bemutattunk egy idővonalat, amely a  CSP tűzjelző rendszeren való munka különböző szakaszait ábrázolta. Elmeséltük, hogy jött össze az a szakember-csoport, amely piackutatás alapján, az ügyfelek elvárásait és követelményeit, valamint a tűzbiztonság piacon megfigyelhető aktuális tendenciákat is figyelembe véve, a SATEL új termékcsoport stratégiáját fogalmazta. Az első rész végén a modern, konvencionális CSP tűzjelző rendszert képező konkrét készülékeket mutattuk be. Azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rendszer most is a készülékek a piacra való bevezetéséhez szükséges mindenféle oklevéllel és bizonyítvánnyal bír.

A bemutatás második részében részletesen megbeszéltük nemcsak a készülékeket, hanem a SATEL mindenféle, jogilag az épitkezési termékek csoportjába tartozó CSP készülékek gyártására célzó tevékenységét is. E termékek a cégben egy üzemi gyártásellenőrzési szerv kialakulásához is kapcsolódnak. 2012-ben a cégben gyártásellenőrzés auditálására került sor, amely az összes, a gyártással kapcsolatos minőségi eljárás helyes működését mutatta ki. A SATEL minőségi politika azon készülékek 100%-os tesztelésén alapul, amelyek a szalagról először a raktárba, onnan pedig a piacra kerülnek. Ez a rendszer azt biztosítja, hogy a cégünket elhagyó mindegyik készülék működése, funkcionalítása és összes technikai paramétere kifogástalan. A készülékek tesztelése a SATEL szakemberei által tervezett speciális teszterek segítségével történik. Mindegyik termékcsoport számára egy külön teszter készült.

A legérdekesebb rész a tűzriasztó központok és a CSP külső panelek végső ellenőrzésre szolgáló gyártási teszter bemutatása volt, így a vendégeknek lehetőségük volt a CSP-208 központ tesztelésének megtekintésére.

A bemutatás jelentős része egy sor innovatív, a CSP készülékekben használt megoldás volt. Az ebbe a csoportba tartozó termékek tervezésével kapcsolatos előirásokat a megfelelő szabványok tartalmazzák, viszont SATEL Ügyfeleinek olyan megoldásokat kínál, amelyek a CSP rendszert egészen különlegessé teszik e készülékcsoportban a tűzbiztonság piacon, pl. jelzési vonalok, amelyek segítségével a rendszerben 26 akusztikai jelzőt lehet telepíteni, a rendszer a központtól 1 km távolságról történő felügyelését és távirányítását könnyítő külső panelek, a CSP-ETH távirányítási modul, karbantartási költségek korlátozása az egy akkumulátoros megoldások és egyszemélyes rendszerműködési teszt révén. A SATEL további innovatív megoldások a SWIRL és a nemesacél szűrő, melynek köszönthetően az érzékelők jobban védettek a szennyezés és a rovarok ellen. A füstérzékelők úgy lettek programozva, hogy a rendszer felhasználója értesítve lesz az érzékelők szervízelést követelő állapotáról. Efféle megoldás e készülékcsoportban egészen különleges. Érdemes megfigyelni az ingyenes, a tervezők és az insztalátorok számára készült  SSPX kínálat-konfigurátor.  Ez a program lehetővé teszi a CSP készülékeken alapuló teljes kínálat megfogalmazását. Azon kívül a konfigurétor kiválasztja a megtervezett rendszerhez illő akkumulátort, valamint lehetőséget nyújt a kínálat nyomtatására a katalógussal és az ingatlan alaprajzán elhelyezkedett készülékekkel együtt.

A végén a tűzjelző rendszerekkel kapcsolatos SATEL fejlesztési terveiről beszéltünk. E stratégikus lépésnek köszönthetően SATEL poziciója az elektronikus biztonság területén határozottan erősebb lett.

A képeket a "Systemy Alarmowe" folyóirat tette hozzáférhetővé.

 

 

Egyéb információk