SATEL a New Security Fair vásáron

Örömmel jelenthetjük be, hogy az új VERSA Plus újabb országban került bemutatásra, ahol ismételten nagy lelkesedéssel fogadták. A Belgiumban, 2015 február 26-27-én, megrendezett New Security Fair vásár keretében az FND és RAS – két forgalmazó – standjaikon népszerűsítette a SATEL eszközeit.

A látogatókat a VERSA Plus vezérlőpanelban alkalmazott megoldások nyűgözték le. A termék előnye, a kommunikációs modulok vezérlőpanelre történő integrálása, lehetővé teszi egyetlen eszköz használatát több helyett, került a leginkább kiemelésre. Számos beszélgetés során a vásárlók különös érdeklődést tanúsítottak, az előre meghatározott címzettek hatékony eseményértesítését biztosító többutas, rangsorolható átviteli csatornáknak, a teljesen vezetéknélküli vezérlési, a felszerelési mód rugalmas kiválasztási lehetőségének, az érintőképernyős kezelő használatának és természetesen a mobil eszközökre készült alkalmazásnak. A látogatók mindegyik standnál kiemelték, hogy a VERSA Plus vezérlőpanel ezen tulajdonságainak köszönhetően a legfrissebb SATEL termék jelentősen erősítheti a márka helyzetét a Belga piacon.

A kiállításon szintén bemutatásra kerültek, az INTEGRA vezérlőpaneleket, a nem csak a riasztó-, de a háziaautomatizálási rendszerek szolgáló kezelésére érintőképernyős kezelőket, valamint a kétirányú ABAX vezetéknélküli és a beléptetőrendszert is beleértve a SATEL vezető termékei.

Köszönjük a Belga forgalmazóknak a termékek aktív bemutatását és sok sikert kívánunk nekik.

 

Egyéb információk


02-04-2015

  SATEL a New Security Fair vásáron

18-12-2013

  ARMO/SATEL képzés

09-08-2013

  Kijevi szeminárium